Mastersound – Gemini integrált erősítő

Mastersound – Gemini integrált erősítő

A Mastersound az „A”-osztályú erősítés-technika olasz reprezentánsa. A cég az utóbbi időben termékválasztékának egy részét átalakította. A legnagyobb változás az integrált erősítők csapatát érte. A három, fantázia-nevében „Due” előtaggal rendelkező, erősítő mellé felsorakozott az új Compact 300B, a Compact 845, az EVO 300B, az Evolution 845, és megszületett egy nagyon figyelemre méltó modell, a Gemini. A Gemini a gyártó első push-pull áramkörrel tervezett integrált erősítője. Mivel az eddigi termék-sorban nem volt KT150 végcsővel konstruált modell, a szakma és a rajongók is kíváncsian várták mikor jelenik meg.

A 2019-es év végi üdvöskéje „nekimegy” a 2020-as évnek minden arany fülű audiofil megörvendeztetésére.

A Mastersound erősítőknek megszokott küllemét reprezentáló új modell első pillantásra csak apró részleteiben különbözik a terméksor többi tagjától. A robusztus alap szükséges, mert a készülék „súlyos egyéniség”. A szokásos rezonancia mentesítéssel ellátott, fekete színű, húzott acél vázának két oldalát valódi, a fa erezetét jól mutató, ívelt oldallapok szegélyezik. Mivel a vállalat egyedi, magas minőségű és kivitelezésű transzformátorairól lett előbb híres és csak azután kezdtek saját erősítő-fejlesztésbe, a hagyományőrzés és a jó hangzás fenntartása miatt, csak a válogatottan legkiválóbb transzformátoraikat szerelik modelljeikbe. A három transzformátor tekintélyes mérete és tömege miatt a készülék súlypontja a hátsó rész felé mutat, elhelyezés szempontjából szükség van egy nagyobb teherbírású állványra vagy komódra.

A domináns méretű transzformátorok előterében találjuk a cső-garnitúrát, az előlapon az összes (csupán kettő) kezelőgombot. A „fából faragott” távirányító is mindössze a motorral forgatott hangerő-szabályzásra szorítkozik. Az erősítés-szabályozás kiváló minőségű motoros potméterrel megvalósított és logaritmikus karakterű. Az optikai hatás emelésére egy igazán attraktív kivitelű bordás szerkezet került. A szárny-alakúra kiképzett, jó hővezető, a csöveket és kezünket védő alumínium ötvözetből készült elem, valljuk be, igen tetszetős. A gyönyörű kivitel magától értetődően klasszikus olasz kézművességet rejt magában. Mint már említettük, minden alapelem tradicionális, tehát bízhatunk az eddigi kiváló jellemzők meglétében, illetve hangminőség érdekében elkövetett technika és technológia szolgálatában.

A Mastersound Gemini erősítő az „A”-osztályú kapcsolás-technikát vonultatja fel. Az áramkör teljesen szimmetrikus és párhuzamos topológia, részleges iker-mono kivitel. A meghatározó alap áramkör új elrendezése, a jel és a föld utak rövidítése, valamint az áram ellátás általános optimalizálása új eredményeket hozott. A „csöves lényeg” garnitúrája a 4 db ECC802 és a szintén négy darab KT150 elektroncsőből áll. Az első fokozati részben alkalmazott ECC802 elektroncsőről már többször leírtuk, hogy jó teljesítményt nyújtó, aránylag közepes erősítésű kettős trióda. Az erősítő teljesítménye ultralineár pentóda módban „A”-osztályban 50 Watt vagy trióda módban 25 Watt.

A tetródák Tyrannosaurus Rex-e a KT150 végerősítő cső remek választás azoknak akik a teljesítmény mellé muzsikát is szeretnének. Korunkban az elektroncsövek fejlesztése nem állt meg. Amíg néhány évtizeddel ezelőtt a nagyméretű elektroncsövek a feledés homályába vesztek, addig a mai High-End technika újra – a Mastersound cég az 1994-es kezdetektől fogva – alkalmazza. A friss modellekbe, az ismert anyagokon kívül újakat beépítve, jobb minőséget és hosszabb élettartamot garantálva kerülnek a piacra. A KT150 üvegburája speciálisan kialakított, az üvegbuboréknak nincsenek egymással párhuzamos oldalai, tojás alakú, melyet nemcsak a hőelvezetés, de a mikrofónia kialakulása ellen is megfelelően alakítottak ki. (nem kell hozzá gumigyűrűt használni – a szerk.) A csövek nagyon szigorú tűrés-határokkal biztosítják a lehető legjobb hangminőséget. A válogatott KT150 elektroncsövek 3000 órás átlagos élettartama lehetővé teszi a hosszú évek alatti zavartalan üzemelést. Az elektronika automatikus előfeszítéssel (automatic bias) gondoskodik a „csőcserélő hobbi” kiszolgálására. (csak egyszer higgyük már el, hogy a gyártó garantáltan kiváló minőségű csöveket használva konstruálja modelljeit! – a szerk.) Az áramkör negatív visszacsatolást nem alkalmaz, erre esküsznek a Mastersound mérnökei. A torzítás és a jel/zaj viszony értékei nincsenek megadva, innentől csak a szubjektív értékítélet szempontjai hatnak. Viszont választhatunk a trióda és a pentóda üzemmódok között és meghalljuk a különbséget.

A be- és kimenetek száma elég ahhoz, hogy többféle analóg jelet szolgáltató forráskészülék méltó partnere legyen, és előfokozata akár kettő mono-végerősítő vezérlésére is alkalmassá tegye. Mivel a konstrukció iker-mono, csak a motoros hangerő-szabályzónál és a forrás-választónál kerül közel egymáshoz a két jelátviteli csatorna, elengedhetetlen a szimmetrikus csatlakoztathatóság. Az RCA szabványú csatolók között találunk egy állandó jelszintű kimenetet is analóg-hangrögzítők üzemeltetésére. A hangsugárzó csatlakozások a szokásos impedancia-kiosztásban következetesek, 4 és 8 Ohm terhelésre külön választottak.

Meghallgatás

Az óriási dinamika-tartományban megszólaló szimfonikus zene élvezetes meghallgatásához bőven elegendő néhány Watt energia. A tér annyira széles, amennyire a hangsugárzókat elhelyeztük, bizonyos esetekben azon túlmutató, a színpad mélységében is jól érzékelhető, panorámaszerű. A hangszerek kontúrjai precízek, az egymás melletti kis távolságok is kivehetők. A tónusok, a hangszínek, a részletesség, a dinamika és a tisztaság révén mind tökéletesebb, nagyobb és erőteljesebb színpadi munka részesei lehetünk – még több a zene.

A nagy zenekarban lévő rézfúvós fortissimo általában megkínozza a hangszórókat, létrejön a egy visító hangzás, amire agyunk védekező mechanizmusa bekapcsol. Sok hiper-mennyiségű részletet bemutató erősítőt hallottam, amelyek nem tudták leküzdeni a megfelelő sebesség kérdését. Az eredmény: nem muzikális, kellemetlen magas frekvenciák. Nem így történik a Gemini meghallgatása esetében, mivel az összetevők megfelelő sebessége az egyik kulcskérdés. A muzsika lényegének tolmácsolása, az energiák leképezése minden szempontból jobb, mint azt másoknál, akár ebben az árban is, megszoktuk.

Az említett hatás akkor is létrejön, ha felteszünk egy-két rock opuszt a hetvenes évekből. Hamar kiderül, hogy néhány régi rock-felvétel hiába a nosztalgia erejével hat, mégis frissességet, élénk hangzást kapunk. Ez a meglehetősen együtt-álló hangzás, a hangszerek egymás utáni precíz megjelenítésével egészen egyedi hangulatot nyújt. A már több százszor halott felvételekből hallunk olyan részleteket is, amire eddig nem figyeltünk. Megkülönböztetetten telt hangzással és rendkívüli tisztasággal öleli fel a rockzene lényegét. Például nagyon intenzív és artikulatív a basszus kíséret, de nem haladja meg a hangszórók méretét és képességeit. A mély hangok „kézben-tartása” a kimenő-transzformátorokhoz kapcsolódik, az alacsony frekvenciák szabályozása nem olyan képesség, amely önmagában basszusgátló lenne. Az alaphangot kísérő magasabb frekvenciák harmóniájáról is szól. Amit basszusként hallunk, azt általában ezek a kísérő harmonikusok derítik. Tehát, a nagy-frekvenciák egyenletes átvitele kötelezővé válik az alacsony frekvenciák erősítése esetén is.

Az opera műfaját tekintve összetett, vokális-hangszeres drámai színpadi műfaj, melyben a szerepeket éneklik, tehát szöveg-centrikus zene. A cselekmény kifejezéséhez tartozó hanglejtések, csendes és hangos energiaszintek, az előadó minden hangszálának rezdülése életszerűen jelenik meg. Csak egy példa: muzikalitás egyenlő gazdag tonalitás. Az érzelmekkel megénekelt, tehetetlen lázadás szenvedélyét átadni képes hangzás már mindent elmond a minőségről. Ebben egészen biztosak lehetünk, ha meghallgatjuk Puccini – Madama Butterfly című operáját, a Decca (452594-2) 1958-ban készült, és 1999-ben újrakevert és digitalizált felvételén. Az Accademia di Santa Cecilia zenekarát Tullio Serafin vezényli, a főszerepekben Renata Tebaldi és Carlo Bergonzi. Tebaldi klasszikusan szép hangját Arturo Toscanini olasz karmester „La Voce d’Angelo”-ként dicsérte, akinek az elmúlt 50 év során még nincs megfelelő vokális adottságokkal rendelkező utódja. Itt és most hallható Tebaldi hangjának természetes és erőteljes gazdagsága, olvadó legato kifejezésmódja, mélyen kifejező ének-minősége, lebegő pianissimo magas hangjainak szépsége és temperamentuma a drámai intenzitású pillanatokban. Azt is mondhatjuk, hogy az olasz Mastersound cég a legközelebb áll hazája zenéjéhez.

Az akusztikus hangszereket kedvelők táborát a Mastersound Gemini nyíltságának képessége szinte beszippantja a zene világába. A gyors és energikus megszólalás alapján természetes hangzást produkál. A sok évtized alatt kialakult meghallgatási gyakorlat eredményeképpen már nem vagyok „elájulva” az extrém részletektől vagy a nagy felbontástól. Sokkal fontosabbnak tartom az egyes zenei elemek (hangszeres játékok) valódi létezését, miközben harmonikus kapcsolatot építenek ki a többiekkel. Ez bizonyosan a belső részletek meglétének eredménye. Az ilyen belső részletek megvalósítása hipnotizáló. A bemutatás túl filozófiai vagy túl költői? Nos, elmagyarázhatnám a tapasztaltakat a szélsőséges sebességgel, integritással és az alkalmazott rendszer elemeinek koherenciájával is, amelyek a hangzási gazdagságot mutatták.

Konklúzió

A Mastersound Gemini erősítő hallgatásakor könnyen előfordul, hogy nem tudjuk abbahagyni a zenehallgatást. Újra és újra elővesszük és feltesszük játszóinkra régi lemezeinket. Néhányszor kimentem a szobából, hogy meghallgassam a zenét kívülről. Ez egy praktika, amit mindig azért csinálok, hogy ne essek a „legjobb helyen ülök” csapdájába. Mindig az általános hangzásra figyelek. Amikor a hangfekvéseket és a hangszíneket megfigyeltem, visszatérek az ideális hallgatási pozícióba.

Ezt az erősítőt klasszikus muzsikán, akusztikus hangszerekkel előadott jazz zenéken és minden énekes műfajon, akár operán is, öröm hallgatni. A pop, rock és elektronikus műfajok esetén meglepően energikus hangzást produkál. A bőséges felharmonikusok, eddig elsikló részletek megjelenítésével, bármennyire is „rongyosra hallgatott” felvételről, átértékelteti velünk az eddigi véleményünket.

A tulajdonságok, mint a zeneiség, a gazdag tonalitás, a színpadkép, a képalkotás, vagyis ami valóban kapcsolatban áll a hallgatóval, a Mastersound Gemini erősítőt a legmagasabb szinten lévők közé emeli. Ha annyira szereti a zenét, hogy amikor zenét hallgat megszünteti kapcsolatát a világgal és másokkal, azt javasoljuk, hogy ismerkedjen meg ezzel az erősítővel.

Pro

+ egyedi konstrukciójú transzformátorok
+ „A”-osztályú kapcsolás-technika
+ vérbeli analóg hangzás

Kontra

– a távirányító nem kapcsol bemeneteket

Műszaki adatok:

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Húsvéti nyitvatartás:

2020.04.11. szombat: Előzetes bejelentkezés alapján

2020.04.10,12,13: Zárva

Tisztelt audiofil barátok!

Az utóbbi időben a kialakult helyzet miatt akarva-akaratlan többet tartózkodunk otthonunkban. Lehet csendben rettegni otthon, de nem érdemes! A hifi-rajongók különben is kultúremberek, teljesen tudatában vannak az egymás iránti felelősségnek. Töltsük el a bezártság idejét hasznosan! Hallgassunk több zenét, kulturálódjunk, pótoljuk be amit eddig elmulasztottunk!

Mivel az Audiofil-Szalon tejeskörű bemutatókkal várta leendő vásárlóit, és az összehasonlító teszteken keresztül magyarázta meg a technikai és hangzási különbségeket, ezentúl is erre kívánjuk fektetni a hangsúlyt. A megváltozott helyzetben most ebből kevesebb jut, de nem adjuk fel az audio-kultúra terjesztését! Amíg a helyzet pozitívan nem változik, az Audiofil-Szalon a következőket biztosítja:

Továbbra is forduljon tapasztalt, megbízható kollégáinkhoz bizalommal