McIntosh MC2KW teljesítményerősítő

McIntosh MC2KW teljesítményerősítő

Az MC2KW monoblock erősítő bemutatását úgy is kezdhetnénk, hogy végre meghallgathatjuk…, vagy, hogy de jó itthon ilyen modellt látni…, nem(!) inkább azt mondjuk: a fülészeten voltunk. Ha létezik „monster receiver”, a 70-es évek különleges kategóriája, akkor manapság van erősítő ami kiérdemli a „szörny” jelzőt, ha másként nem, akkor azért, mert szörnyen jó. Egy biztos, ez a képzeleteket is felülmúló erősítő létezik és nemcsak a teljesítménye nagy attrakció.

Első látásra meghaladja a szokásos lakószoba méreteihez elképzelt hangrendszer kubatúráját, elfoglalja egy átlagos hangrendszere helyét. Mondhatjuk, egy kicsit nagyra nőtt, viszont egy végerősítőben rögtön három egységet kapunk. Mindhárom modul fényesre csiszolt, rozsdamentes acél vázban kapott helyet. A vezérlőegység elején a szemet gyönyörködtető, klasszikus, üveglap mögötti VU-műszer, a szintén fényes gombok és a szál-csiszolt alumínium fogantyúk, valamint minden jellegzetes McIntosh dekoráció foglalja le tekintetünket. Az ikonikus McIntosh Blue Watt-mérő a világszerte elismert kiváló minőségű hangzás jelképe, amit az ügyfelek mind esztétikája miatt, mind funkcióját tekintve értékelik, sőt elengedhetetlennek ítélik – az értékek gyors és pontos olvasását is biztosítja.

A sztereó két oldalának megvalósítására duplán van minden, tehát ennek a végerősítő rendszernek hat egysége képezi a sztereó megvalósítást. Képeken látható a szabályos elhelyezés és az összes McIntosh kiviteli részlet, azok amik a gyártási sorozat nagyobb elemeire jellemzők.

Az MC2KW egyedülálló kialakítása három modult tartalmaz. A kimeneti/vezérlő modul a bemeneti és kimeneti csatlakozásokat, a hatalmas VU-mérőt és a kimeneti transzformátort tartalmazza – vezérlőközpontként is működik. A csatornánkénti kettő, egyenként 1000 Watt teljesítményű modul mindegyike egy fél áramkört(!) és egy tápegységet tartalmaz. Az MC2KW egy push-pull elven működő erősítő, olyan áramkör, amely egy pár aktív eszközt használ. Váltakozva dolgozzák fel a jelalak pozitív és negatív részét. A felső és alsó félhullám „megdolgozására” két erősítő, két, különálló házába beépített, logikai áramkörökkel vezérelt komplementer tranzisztorpárok működnek. Az MC2KW a rendkívüli teljesítmény megteremtéséhez a McIntosh saját szabadalmú Quad Balanced áramköri megoldását/elrendezését használja, ami gyakorlatilag minden zajt és torzulást megszüntet. Tiszta jelet készít még akkor is, ha azt magas szintre erősíti.

A push-pull erősítő hatékonyabb, mint az együtemű „A”-osztályú erősítés technika. Az elérhető kimenő teljesítmény nagyobb, mint az önmagában alkalmazott tranzisztor vagy elektroncső esetében folyamatos hajtás mellett. Az erősítő két oldalának szimmetrikus felépítése azt jelenti, hogy a megegyező sorrendű harmonikusok törlődnek, ami csökkenti a torzítást. Egyenáram sem léphet ki, lehetővé téve egy kisebb kimeneti transzformátor használatát. A push-pull erősítő azonban olyan fázisszétválasztó komponenst igényel, amely a rendszer bonyolultságát és költségét növeli.

A Quad-Balanced Technology™ a McIntosh meghatározása a differenciál erősítés topológiájára. Valójában négy erősítőt tartalmaz, két áthidalt párt, egy-egy párt az egyes csatornákhoz. A felépítése szimmetrikus, csak az aktuális jelet erősíti, bármely más hibás zaj, RF vagy egyéb, nem erősödik. A konstrukció előnye a legnagyobb jel-zaj viszony mellett a legkisebb torzítás biztosítása.

Az MC2KW egyéb saját technológiákat is tartalmaz. A világhírű McIntosh Autoformer™ kimeneti transzformátorok garantálják, hogy a hangszórók minden esetben, impedanciától függetlenül teljes energiát kapnak. A Power Guard® megakadályozza a kimeneti zárlatot, az egyenáram kilépésének lehetőségét, kizárja a hangtalan torzítást és a túláramot, amelyek tönkretehetik a hangszórókat. A Power Guard® biztonsági áramkör figyeli és, ha probléma esetén szükséges, fénysebességgel leállítja a táp-áramot. A Sentry Monitor™ egy biztosíték nélküli rövidzárlat-védelmi áramkör, amely kikapcsolja a fázist, mielőtt a pillanatnyi áram meghaladja a biztonságos üzemi szintet, majd automatikusan újraindítja a rendszert, ha a működési feltételek visszatérnek az alapértékekre.

De még mielőtt a védőáramkörök bekapcsolnak, a gyártó gondoskodott a csendes konvekciós hűtésről, a hidegen is optimálisan (Cool-Running) működő, nagy-hatékonyságú áramkörökről, a kimeneti tranzisztorok termikus pályájáról, hogy ez az erősítő biztonságosan üzemeljen akár 2 Ohm impedancia alatt is. Mindezek, a státuszszimbólum hatás mellett, biztosítják a vásárló igényeinek maradéktalan kielégítését.

Egy hangrendszer többi elemének csatlakoztatásához rendelkezésre állnak a szimmetrikus (XLR) és az aszimmetrikus (RCA) bemenetek. Az MC2KW három hangsugárzó-csatlakozási készletet tartalmaz, amelyek – ha úgy tervezték a hangsugárzót – lehetővé teszik a hármas kábelezést. A MC2KW végerősítő 2000 Watt folyamatos és a hozzátartozó 8000 Watt impulzus csúcs teljesítményt tudja biztosítani, akár 2, 4 vagy 8 Ohm terhelés mellett egyaránt. Ezeknek az erősítőknek bőséges és tiszta áramra van szükségük ahhoz, hogy véghezvigyék a „csodát”. Ajánlatos egy dedikált, 20-amperes, tömör vezető-erű rézhuzalból kialakított tápvonal kiépítése. A gyártó mérnökei szerint, …”ha nem rendelkezünk szilárd táp-energiával, akkor a hangrendszer vonalszintű összetevői is hiányt szenvednek”…

Meghallgatás

A McIntosh MC2KW teljesítményerősítő és vele együtt a gondosan válogatott McIntosh lánc meghallgatásának első invenciója a következő megállapítást hozza: a zenei zsenialitás találkozik az elektronikai tervezői és gyártói képességek maximalizmusával. A meghallgatott zeneművek sorra új értelmezést adtak a dinamikáról, a teljesítmény korlátlanságáról és a hangzás közvetlenségéről alkotott elképzelésünknek, de akár azt is kijelenthetjük, hogy „rálicitált” az eddigi gyakorlatokra. A tesztlemezek hallgatását gyorsan abbahagytuk, mert az első hangok eldöntötték minden zenei részlet érdekel, amit ez az erősítő nyújtani tud.

Többek között lenyűgöző volt az ici-pici rezdülések teljes értéke, ami az eddigi meghallgatásoknál örömteli felfedezés volt, (jajj, de jó, hogy meghallatszik) itt most teljesen nyilvánvaló, határozott hangokon megszólaló tény lett. Környezetünkben rengeteg olyan hang fedezhető fel, ami nem hívja fel magára a figyelmet beleolvad környezetébe. Ha felvételen halljuk, lehet éppen csak felfedezzük, de ha ennyire komoly berendezésen hallgatjuk teljesen nyilvánvalóvá, szinte felkínálttá válik.

Ezzel összefügg bármely nagy-zenekari szimfónia megvalósítása, hiszen ott több mint 100 zenész játszik különböző hangerőre képes hangszereken. Minden hangszernek megvan a saját terjedelme, hangszíne, keltett hang aurája. Amikor többen játsszák az adott szólamot energikusabb is lehet a megszólalás. A sztereó kép különböző helyein kialakult pontok hangszereinek energia-játéka adja a muzsika lüktetését, az érzelmek átvitelét. Az említettek tisztán elkülönülő sokaságából a McIntosh MC2KW teljesítményerősítő hallgatásakor jókora dózist kapunk.
Jellemző a korlátlan, torzítatlan teljesítmény, amit, ha boncolgatni kezdünk, szembesít egy jelenséggel. Átlagos, szoba hangerő esetén már létrejön az a kényelmes érzés, hogy bármi történjék a muzsika folyásában azt teljes természetességgel közvetíti. Amennyiben emeljük a hangerőt ez az érzet továbbra is fennáll, ameddig a hangsugárzó és fülünk bírja, addig a dinamika korlátlanul rendelkezésre áll. Meg is dolgoztatta a rákapcsolt Sonus faber Lilium hangsugárzót. Márpedig a hangok tisztasága mellett ez a leginkább imponáló.

Természetesen a teljesítménnyel óvatosan kell bánni, mert Ron Cornelius, a McIntosh műszaki menedzsere szerint: az MC2KW a próbapadon valóban 2000 Watt csatornánkénti teljesítményt termel. A hifi-rajongók gyakran elfelejtik, hogy a teljesítmény igénye exponenciálisan emelkedik, mivel a hangnyomás szintje megduplázódik. Egy példa: a csatornánkénti 100 Watt erősítés jól hangzik, ha azt a tíz Watt tartományban hallgatjuk, hiszen még mindig 90 Watt vagy annál több tartalékban. Ha „dühösen” bánunk a hangerőszabályzóval, az exponenciális hatás miatt gyorsan elfogynak a tartalékok és beszűkül a dinamika. A McIntosh MC2KW teljesítményerősítő esetén ezért is óvatosan kell bánni a hangerővel, senki sem szeretné komoly és drága hangsugárzóiban elégetni a magas hangszórókat, de fennáll annak is a kockázata, hogy a keresztváltót „pirítjuk” meg. Van 2000 Watt. Ne próbáljuk ki!

Konklúzió

A McIntosh MC2KW teljesítményerősítő a lenyűgöző energiák megvalósítója, de egyben olyan technológiák gyűjteménye, amelyek növelik a teljesítményt és a megbízhatóságot, miközben védik az erősítőt és a hangszórókat. A 2000 Watt bőven elég erő ahhoz, hogy pontosan előállítson egy élőnek ható zenei eseményt torzítás nélkül, és ezzel együtt lenyűgözően mutatja a hangzás jelenlét érzetét.

Mivel az MC2KW nem sorozat-gyártásban, hanem zömmel kézi munkával készül, a megrendelt készülék-együttesre várni kell. Az árát nem vitatjuk, a kategóriához és a nemzetközi piac felvevő képességeihez mért. Ne feledjük(!), hogy a termékhez jár a McIntosh cég professzionalizmusa, a legendás ragyogás mellet a korrektség, a felelősség és az integritás, amelyek megfizethetetlen szolgáltatások.

Pro
+ lenyűgöző kivitelezés
+ push-pull áramkör logikai vezérléssel
+ korlátlan teljesítmény és dinamika
+ bizonyos zenei részletek így még nem hallott, határozott és jellemző energiája

Kontra
– a rendszer kábelezése egy kisebb vagyon

Műszaki adatok:

Tisztelt audiofil barátok!

Az utóbbi időben a kialakult helyzet miatt akarva-akaratlan többet tartózkodunk otthonunkban. Lehet csendben rettegni otthon, de nem érdemes! A hifi-rajongók különben is kultúremberek, teljesen tudatában vannak az egymás iránti felelősségnek. Töltsük el a bezártság idejét hasznosan! Hallgassunk több zenét, kulturálódjunk, pótoljuk be amit eddig elmulasztottunk!

Mivel az Audiofil-Szalon tejeskörű bemutatókkal várta leendő vásárlóit, és az összehasonlító teszteken keresztül magyarázta meg a technikai és hangzási különbségeket, ezentúl is erre kívánjuk fektetni a hangsúlyt. A megváltozott helyzetben most ebből kevesebb jut, de nem adjuk fel az audio-kultúra terjesztését! Amíg a helyzet pozitívan nem változik, az Audiofil-Szalon a következőket biztosítja:

Továbbra is forduljon tapasztalt, megbízható kollégáinkhoz bizalommal