Négyszer több – Cambridge Audio CXUHD teszt

Négyszer több – Cambridge Audio CXUHD teszt

A Cambridge Audio komoly hírnevet szerzett készülékeivel, de sokszor felmerült az a vád, hogy a jó hang ellenére a gyártó technikailag csak kullog a piac többi szereplője után. Ezért meg is lepődtünk, mikor a bejelentését követően nem sokkal valóban a piacra került a gyártó első 4K UHD képes univerzális Blu- ray lejátszója.
Szerencsénkre a piacra kerülést követően egy példányt sikerült beszereznünk, így gyorsan hozzáfogtunk, hogy kiderítsük mit tud az angol gyártó első 4K/UHD lejátszója.

Megjelenés

A készülék teljesen beleillik abba a sorba, amit a gyártó pár éve a CX sorozatok megjelenésével vezetett be, a korábbi készülékek kissé “dizájntalan” kinézetével ellentétben. Az elnevezéssel sem bajlódtak sokat, az utóbbi évek jól bevált receptjét követve a készüléket egyszerűen a CXUHD névre keresztelték. Nekünk határozottan tetszik ez a vonal, így a CXUHD-t is szépnek és letisztultnak találjuk. A szálcsiszolt alumínium előlap, a minimalista megjelenés, a hatalmas kijelzőt formázó, de a lemeztálcát magába foglaló középső rész, mind-mind szép rendezettségre és gondos tervezésre utalnak és erre a készülék súlya sem cáfol rá, öröm megemelni a sok pihekönnyű lejátszó után. A front oldal, rendezett, könnyen átlátható, nincsenek zavaró részletek, így bármilyen környezetbe beilleszthető és nem kell a polc mélyére száműzni a kinézete miatt.

A hátoldal már érdekesebb képet mutat, igaz itt sem bővelkedhetünk a csatlakozókban, de van minden ami kell. A CXUHD egyik (és talán legfőbb) érdekessége, hogy a gyártó teljesen kihagyta belőle a D/A konvertereket, így az analóg szekció egészét, elvégre az minden tisztességes házimozi erősítőben ott van. A Cambridge Audio AVR-ekben ráadásul elég jó minőségben képviseltetik magukat, ezért szinte felesleges a lejátszóba is beletenni a plusz elektronikát, így több pénz marad a jobb minőségű alkatrészekre. Ez utóbbiról legalábbis reméljük, hogy így van. Az analóg rész hiányán túllépve felfedezünk 3 darab HDMI csatlakozót, melyek közül egy bemenet a külső streaming eszközökhöz, kettő pedig kimenet a megjelenítőnk és további audioeszközeink részére. A HDMI bemenet és az első kimenet 2.0 specifikációval rendelkezik, a második kimenet csak 1.4-es, de mivel az utóbbi csak a hang szállítására szolgál, több mint elég. Találunk még két darab USB és egy Ethernet csatlakozót, így a külső merevlemez használata és online stream lehetősége is adott.

A CXUHD a gyári adatok alapján kezeli a HEVC, H.265, H264, VP9 4K, Hi10P formátumokkal és HDR10 valamint Dolby Vision kompatibilis, amennyiben megfelelő megjelenítőhöz illesztjük. A mellékelt távvezérlő a szokásos “Cambridge darab”, persze a CXUHD használatához igazítva, kézbeillő, kezelése nem túl bonyolult, de ezen még lehetne mit csiszolni a gyártónak.

Kép és hang

Sokat gondolkoztunk, hogy kontroll eszközként mit tegyünk a CXUHD mellé, mivel a látás egy szubjektív dolog és szükséges az ellenőrzés, hogy valóban azt látjuk, amit látni szeretnénk. Választásunk végül egy kéznél lévő Dune HD Duo Base 4K-ra esett, mivel nagyon hasonló paraméterekkel (analóg részek hiányával) rendelkezett, mint a Cambridge készüléke, a digitális átvitelben meg “elméletileg” nem lehet különbség. Igaz a Dune árban kicsit lejjebb helyezkedik el, mint a CXUHD, de tesztünk alatt ezt figyelmen kívül hagytuk csak a kép- és hangminőségre koncentráltunk. A HDR anyagok összevetéséről ellenben le kellett mondanunk, mivel a Dune ezeket nem kezeli. A megjelenítő szerepét egy LG B7 OLED TV-re ruháztuk, hogy tesztünk összeállításának utolsó láncszeme se tudja a látottakat negatív irányba befolyásolni. A használhatóságot kipróbáltuk lemezzel, külső merevlemezzel és online üzemmódban, de eltéréseket nem igazán tudtunk felfedezni a különböző forrásokból érkező tartalmak között, így ezekre nem is térünk ki azok részleteiben.

Beüzemelést követően egy jól átlátható menürendszer fogad (ami a megtévesztésig hasonlít az Oppo-ra, ami nem is csoda, mivel a hírek szerint azonos gyártósoron készül), használata egyszerű, eltévedni nem nagyon lehet benne.Elindítva az első filmet észrevehető, hogy a CXUHD-ról érkező tartalom színei jobbak. Nem színesebb vagy telítettebb, hanem természetesebb, a Dune-höz képest. A kontraszt határozottabb, de nem túlzó és ami nagyon látványos, az a sötét jelenetek részletessége, ebben nagyon jól teljesít. A OLED által nyújtott mélyfeketékbe annyi apró részlet kerül, hogy legtöbb jelenetet többször visszanézve csodálkozunk, hogy ezek a részletek eddig hol voltak.

Feltűnik még a kép folyékonysága. Itt nem az interpolációval mesterségesen generált képi folyamatosságra kell gondolni, hanem egyszerűen arra, hogy a képen látható történések annyira természetesek, hogy ezt először észre sem vettük. Egy kis idő után tűnt csak fel, hogy mennyire jó nézni azt a fimet, amit igaz eddig is sokszor láttuk, de valamiért most mégis más. Valahogy jobb. A HDR anyagoknál a megjelenő kép egy másik dimenzióba kerül. A kontraszt, a részletesség, a színek mind-mind olyan szintet érnek el, hogy ezután még egy kiváló minőségű SDR anyag is ködösnek és unalmasnak hat. A Dolby Vision mindezt még fokozza is, bár igaz csak demó anyaggal tudtuk kipróbálni, de jól látható különbséget mutatott a normál HDR anyagokhoz képest. A teszt alatt többször átkapcsoltunk a Dune-re, hogy azonnal láthassuk a különbségeket, de majd minden esetben ugyanazt tapasztaltuk. A CXUHD mindig látványosan és egyértelműen jobb, szebb, életszerűbb képet produkált.

Hangban is próbáltunk eltéréseket keresni több-kevesebb sikerrel, de itt nem voltak akkora eltérések, mint a kép terén. A Cambridge lejátszója hangban kicsit dinamikusabbnak és részletesebbnek tűnt, amit többször és több anyaggal ellenőriztünk, mivel a D/A konverziót mindegyik esetben a Cambridge Audio CXR200 -ra végezte. A 4K és OLED tapasztalatok után már csak kíváncsiságból tettünk egy próbát és a CXUHD -t egy középkategóriás FHD Samsung LCD TV-re kötöttük (természetesen a Dune társaságában) és nem kis meglepetésünkre ezzel a megjelenítővel és FHD anyagokkal is hasonló különbségeket mutatott. A sötét jelenetek részletessége és mélysége csökkent az LCD technológia miatt, de a színek, a kontraszt, a természetesség különbsége itt is jól láthatóan megmaradt a CXUHD javára.

AVM értékelés:

  • Kivitelezés 5.0
  • Kinézet 5.0
  • Hang 5.0
  • Kép 5.0
  • Ár/érték 5.0
  • Összefoglalás 5.0

AV-Magazin: AJÁNLOTT

Nem tudjuk, hogy a Cambridge mérnökei mit főztek ki boszorkánykonyhájukban és látottak az analóg részleg elhagyásának, valami titkos receptnek vagy egyszerűen csak a minőségi alkatrészeknek köszönhető, de a CXUHD meglepett bennünket a hang-, de főként a képminőségével. Tisztában vagyunk azzal, hogy sok készülék van a piacon ami magas árcédula ellenében kiváló minőségre képes, de a látottak alapján a Cambridge Audio CXUHD szerintünk annyira kiemelkedő vétel, hogy kategóriájában jelenleg referenciaként tekintünk rá.

Specifikáció:

  • Cambridge Audio CXUHD 4K Univerzális Lejátszó

Forrás:[https://av-magazin.hu]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.