A High-End audio úttörői, William Zane Johnson és az Audio Research Corporation

Hol lenne manapság a High-End William Zane Johnson nélkül, aki negyven évvel ezelőtt megalapította az Audio Research Corporationt és annak vezető mérnökeként tevékenykedett? Nem is tudom. Nincs kizárva, hogy előbb, vagy utóbb érkezett volna egy Johnson-hoz hasonló másik mérnök, aki munkásságával akkora hatást gyakorolt a szakmára, hogy idővel mindenki a nyomdokába lépett. Minden esetre Ő akkor, és ott volt. Az audiofil zenehallgatók tábora hálát adhat a munkásságáért, mert nélküle sehol nem tartana ez az egész.

Pedig mikor 1970-ben egy kiállításon bemutatta a Dual 50 elektroncsöves erősítőjét, egy másik mérnök mérgesen odavetette amikor meglátta azokat a régi típusú 6L6, 12AX7, QA2, és 6FQ7 csöveket a készülékben – „Ön visszavetette az audio-ipart 20 évvel”. Nos, a vásárlók ezt nem így gondolták.

Az SP-3 előerősítő bemutatása 1972-ben Johnson első névjegye volt a High-End erősítők osztályában. Mindent megváltoztatott; a gondolkodás módot, az előítéleteket, a piacot, a versenyt, és a jövőt. Az előerősítő olyan hangot ütött meg a hifi-világában ami bombaként robbant. Provokált, és felháborodást keltett. Ne feledjük, akkoriban a tranzisztor egy csodálatos, új dolog volt, kiváló műszaki mérés eredményekkel. Minden audiofil ettől várta a megváltást, ezért nagy megütközést keltett bennük az újdonság mellőzése.

Ebben az ellenséges környezetbe robbant be az Audio Research a készülékeivel. Ebben a könyvben, más fejezetben részletesen kitérünk arra, hogy a korabeli első generációs tranzisztorok mennyire megbízhatatlanok voltak, és enyhén szólva nem volt zenei a hangzásuk. Erős negatív visszacsatolással kellett kiegyenlíteni a kvázi-komplementer végfokok nem lineáris átvitelét. Ennek ellenére a félvezetős végfok nagyszerű harmonikus torzítás mérési eredményeket produkáltak a csövesekhez képest, ezért mindenki ezeket istenítette, pedig ez csak tapasz volt a nyílt törés sebén. A Stereo Review élen járt a mérés alapú értékelésekben. Bart Locanthi (szintén egy mérnök ikon) kedvenc mondása volt, hogy a linearitás onnantól kezdődik, mikor ő kifejlesztette a JBL SA–600 valóban szimmetrikus erősítőt. A negatív visszacsatolás pedig csak ront a helyzeten, nem old meg semmit.

A Hi-Fi aranykorának neves audiofil gyártói, mint például a Marantz, a McIntosh, a Citaion, vagy a Dynaco tudták azt, hogy a félvezető nem jó választás. Igen, bizonyos teljes harmonikus torzítása (THD) tényleg alacsonyabb, mint az elektroncsöveké. Tudni kell viszont, hogy ez csak egyetlen paraméter, de vannak további hátrányai is. Az elektroncső nem képes nagy kimeneti áramra, vagy alacsony kimeneti impedanciára teljes sávszélességen. Sőt, forró amikor dolgozik, emellett nem végtelen az élettartama.

Ám mindezzel szemben az elektroncső hangja gyors, édes, és rendkívül zenei anélkül, hogy erős negatív visszacsatolást kellene alkalmazni a fokozatokban, valamint nem azokat a felharmonikusokat torzítja amelyikre fülünk és felfogó képességünk érzékeny.

Audio-research_SP3_front

Mindenkit elvarázsolt akkoriban a félvezetők jobb mérési adatai, és a legismertebb magazinok is elsősorban ezekkel parádéztak. A félvezető mélyei jobbak, a neutralitása jobb, a felbontása jobb. Az egész hangzása összességében viszont nem jobb. Ekkor érkezett meg William Zane Johnson az SP3 és D-75 kombinációval, és megmutatta a világnak, hogy az elektroncső bizony nem könnyen feledhető múltidéző uborkás üveg, hanem egy igazi neutrális, nagy felbontású hangra képes eszköz. Az akusztikus zene bemutatásában olyan szintű valóságot, és zeneiséget produkált, amelyet a tranzisztoros készülékek meg sem tudtak közelíteni.

Bár többször találkoztam az Audio Research atyjával (2011-ben hunyt el, 85 éves korában) a kiállításokon, elég jól ismertük egymást ahhoz, hogy „hello”-val köszönhessek neki, más kapcsolatom nem volt vele. Mint kedvenc kutatási témám, Őt a készülékein keresztül ismertem meg. Az életem során használt ARC előerősítőkön, erősítőkön, és lemezjátszó előerősítőkön keresztül ismertem Őt sok más generációmhoz tartozó audiofilhez hasonlóan.

El kell mesélnem, hogy miként hallottam először az Audio Research elektronikát (én a Magneplanar hangfalakat, amelyet szintén az ARC forgalmazott) szólni. 1973–74 tele volt. Akkoriban én az University of Chicago tanulója voltam, bimbózó audiofil. Távol álltam az átlagos kortársaimtól, mert a komolyzenét szerettem. Igazán azóta tartom magamat annak, mióta először meghallottam a Marantz 9, és egy 7C házi építésű hangfalát együtt szólni egy iskolatársamnál. A hatvanas, és hetvenes években a legtöbb hifi-amatőr otthon építgette a gyári készletekből a hangfalát, nem volt ekkora vásárlási szabadság, mint manapság. Természetesen én is tisztában vagyok a Quad 57-tel, az IMF monitorokkal, és rengeteg más berendezéssel már azóta, hogy az Infinity nevű akkor új hangfal gyártó először megjelent a piacon (azt kell mondanom, hogy jobb volt a hangja, mint bármi másnak és jobban is nézett ki), de ezek a készülékek határozták meg alapjaiban az én zene hallgatási filozófiámat.

audio-research-mult-2

Aztán egy végzetes napon néhányan a barátaim közül bevonszoltak engem, és feleségemet egy hifi-specialista boltjába (valójában egy Browstone bérház lakása volt) a North Side-on. A tulaj egy színes egyéniség volt, bizonyos Basil Gouletas. Basil olyan volt, mint az igazi Hugh Hefner, csak hifi-ügynök kiadásban. Nem emlékszem, hogy pizsamán, és fürdőköpenyen kívül bármilyen más ruhában láttam volna. A lakás hátsó részében egy zongora állt, ami mögött két paravánra hajazó dekoráció takart el valamit, és nem messze tőle a hallgató kanapé meg a lemezjátszó karnyújtásnyira.

Mikor Kathy, és én is leültem, valaki mintha játszani kezdett volna a zongorán. Ki játszik? – kérdeztem. Basil elmosolyodott, és azt mondta – Rubinstein.

A mai eszemmel már tudom, hogy a két paraván nem dekoráció, hanem a Magneplanar I-U hangfal volt, de akkoriban még nem csak hogy nem láttam, de nem is hallottam róla. Az elektronika, amely az I-U hangfalakkal a csodát tette az Audio Research SP-3 előerősítő, és a D75 végfok voltak.

Egész életemben ez volt a legfeledhetetlenebb hifi-bemutató amit átéltem. Egyben forduló pontot is jelentett számomra. Nem tudtam, ki az a William Zane Johnson és arról sem hallottam, hogy egy apró hifi javító műhelyből indult Minnesotában a vállalkozása. Mit tudtam akkor arról, hogy Johnson a Dyna készülékeket javította fel a saját elektronikájával, és félresikerült vállalkozásba kezdett a Peploe céggel karöltve. Onnantól érdekelt a munkássága, ahogy megalapította a saját vállalkozását Audio Research néven és szinte sokkolta a hifi-világot elektroncsöves készülékeinek hangjával.

audio-research-mult

Ami azonnal feltűnt – és ami az eltelt évek alatt rám ragadt – az, hogy az elektromos alkatrészeket tartalmazó fémdobozoknak nem elég csak jól visszaadni a zene hangjait, hanem valósághűnek is kell lenniük. Gyorsan kialakult ez az általam azóta is alkalmazott filozófia, amely túlmutat a mérési eredményeken, és az eufónián. Az én Szent Grálom a hang valóságossága. Az, hogy ez így alakult ki bennem, William Zane Johnson tette velem – és a zenekedvelők százezreivel – Ő mutatott utat az audiofil irány felé. Számomra, és a generációm legtöbb tagja számára az ő alkotásai jelentették, és jelentik a High-End valóságát most, és mindörökké.

A The Absolute Sound folyóirat Illustrated History of High-End Audio c. sorozatában egy elektronikai tervező zseni előtt tisztelgünk.
A sorozat gazdagon illusztrált nagyméretű könyvben is megrendelhető. Részletesen bemutatja a legendás cégekben folyó fejlesztéseket és azokat a mérnököket, akik megtervezték az ikonikus berendezéseket. Az LP-borító méretéhez igazodó, magasfényű papírra nyomtatott, kemény kötésű könyv rengeteg korabeli fotót, cikket, és interjút tartalmaz. Az audio-ipar mérföldkőnek számító berendezésein keresztül mutatja be annak fejlődését. A teljes könyv (az itt bemutatotton kívül további 94 írásmű) megtekinthető a tasbook2.com honlapon.

Forrás:[https://www.theabsolutesound.com/articles/pioneers-of-high-end-audio/]

error: Figyelmeztetés: Védett tartalom!