Sonus Faber Principia 3, Principia 5 hangsugárzók

A tömeggyártónak távolról sem nevezhető, ezért aztán nem éppen pénztárcabarát hangsugárzóiról ismert olasz specialista ígéretét beváltva nemrégiben tovább bővítette kínálatát, mégpedig ismét lefelé.

A hagyományosan meglehetősen arisztokratikus felhozatalban friss formavilágával, élénk színeivel már a 2015-ben bemutatkozó Chameleon sorozat is jókora feltűnést keltett, de nem sokáig nevezhettük belépő szintnek, a Principia néven jelentkező újdonságok a Chameleon alapformát megtartva, ám kevésbé díszes küllemmel vették át a Sonus Fabernél a legmegfizethetőbb termékcsalád címet.

A kedvező ár persze még mindig nem jelent elhanyagolható tételt, de igaz, ami igaz, soha ilyen olcsón nem juthattunk még Sonus Faber hangsugárzóhoz, bár a tiszta talján vérvonalat kínai gyártás töri meg. Nem titkolt célja a gyártónak a Principiákkal a piacszerzés: hosszú szűkös évek után mintha élénkülni látszana a kereslet a minőségi hangtechnika iránt, és a nagynevű cégnek is jól jönne, ha az audiokultúrára rányílt szemű vásárlóközönség egy része náluk kötne ki. Aki látta már az olaszok pár alkotását, tudja, szívesen alakítanak ki komplex geometria formákat nemes anyagokból, és ezzel a jó szokással itt, a gazdaságos szekcióban sem akartak teljesen szakítani. Mondjuk a nemes anyagoknak inkább szűkében vagyunk, a kizárólag feketében készülő Principiák fóliázott felületéhez nem is kell túl közel hajolni, hogy szemet szúrjon a lehangolóan élettelen famintázat. Szerencsére éles kontrasztként ott világítanak a hangszórók igényesen megmunkált fémkeretei, és sok más gyártóval ellentétben a hangszórókat elfedő selyemkeret mágneses rögzítését sem spórolták le. A formába pedig végképp nem lehet belekötni.

Sonus Faber Principia 3

Konvencionális konfiguráció felettébb szokatlan alakba öntve: a hagyományos, kétutas dinamikus hangszórókészletet oldalról nézve hosszabbik párhuzamos oldalára állított húrtrapézt rajzoló kabinetbe építették, a látványosságot tovább fokozza a sarkok nagy rádiuszú köríves lekerekítése. Az ebből következően döntött előlapot szinte teljes egészében műanyag(?) panel borítja, szépen síkba simítva innen néz merész szögben felfelé a szokásosnál valamivel nagyobb átmérőjű, 29 mm-es impregnált, lágy szövet dóm csipogó és a 18 centis, kompressziómentes kosárba illesztett, polipropilén kónuszú, erőteljesen dinamikusra hangolt, lineáris átvitelű mélyközép sugárzó. Az alapos helykihasználásnak kompakt méret az eredménye, igazából csak azért nem nevezzük minimonitornak, mert Principia 1 néven létezik egy még kisebb testvére is. Hátlapján egyszerű, de tetszetős kivitelű, dupla banánaljzat-szettet felmutató, süllyesztett terminált találunk, reflexnyílást viszont nem. Mégsem zárt rendszerrel van dolgunk, majd’ öklömnyi átmérőjű, mélyen (jobban mondva magasra) felnyúló portját alul hordja, a nyílás száját kb. 2 cm magas, gumis tapintású talapzat tartja szabadon, a belőle kialakított hullámterelő profil elöl vezeti ki a mély hangokat, és még menetes furatokat is tartalmaz a gyári állványra szereléshez.

Principia 3

relaxing-man-1Nagyon harmonikus, egészen nyugodt, letisztult, már-már méltóságteljes szimfonikus hangzást csihol ki az apróságból a láncunk, de még ennél is meglepőbb, hogy cseppet sem csenevész, vékonyka a jelenléte, a hegedűverseny szólistája intenzív, húsosan erőteljes, született dívaként uralja a hangszínpadot.

Közben a sztereóhatás amolyan jó közepes, a térmélység nem kiemelkedő, viszont kimondottan széles a színpadkép, így mégiscsak bőséges játéktér jut a nagyzenekarnak. Nem zsúfolódnak össze egymás lábát tiporva a szólamok, kényelmesen elnyújtózkodik a vonóskar, a kürt látványosan beszólogat oldalról, közben át-átlibben egy-egy fuvolafutam. Mindehhez még markáns súlyt is kap az előadás, ugyan nem számíthatunk fenyítően dörgedelmes tuttikra, de mindenképpen tisztességes nyomatékkal áll bele kisebbik Principiánk a dinamikai csúcsokba, remekül viseli a lökésszerű és a tartósan nagy terheléseket is. Így aztán határozott lábakon áll a produkció, amely nagyon összetett, gazdagon részletezett, igazolva, hogy a Sonusnál semmilyen szinten nem fér bele a maszatolás, a bizonytalankodás. Gyorsan megerősíti ezt a rendkívül bizalomgerjesztő, áthatóan szuggesztív tenor is, erőteljesen zeng, közben kristálytiszta kiejtésével vérbeli történetmesélő, aki láthatóan teljesen beleéli magát az események sodrába. Pazarul dinamikázgatva súlypontoz, hibátlanok a hangsúlyok, egyedül a belelendülő férfikórus nem fér át maradéktalanul a hangdobozon.

Élénk ritmusával legalább ennyire hangulatosan szól belőle a jazz, kiváló napot fogott ki a klarinétos, majd’ felszántja a pályát rámenősségével, a könnyed, légies, dallamos vibrafon természetesen most sem tud hibázni. Úgy tűnik, a Pincipia 3 ma minden szólistát naggyá tesz, még a gyakran álmatag, alig lelkesedő zongoristát is fel tudja villanyozni. Nem is tud annyira érvényesülni a szólisták mellett a ritmusszekció, mint várnánk, még az olykor izgága cintányérokra is oda kell koncentrálni, hogy feltűnjön fedetlen, tiszta pengésük. Valahogy háttér információból is kevesebb érkezik a szokásosnál, mintha a zenekar a közönséget is elnyomná, inkább csak a nagyobb tetszésnyilvánítások, morajok, pohárcsörgések hallatszanak be.

Populárisabb zenével még egy lapáttal rádobunk a lendületre, finomkodás nélkül, határozott erővel vág a dolgok közepébe Sting bandája, összeszedett, magvas a megszólalás, feszes a ritmus. Átvitelére nézve itt is középre súlyozott az előadás, ének, gitár és fúvósok uralják a hangképet, na és persze a miheztartás végett a pergődob. A magassávról és a basszusról annyit, hogy jelen vannak, ha jól figyelünk, még szegényesnek sem találjuk a sávszéleket, de inkább csak színesítik, súlyozzák a mondanivalót, utólag nem rájuk fogunk emlékezni. És ha azt hinnénk, hogy ezzel ki is fogyott a szél a hangdoboz vitorlájából, hamar be kell látnunk, hogy súlyosan tévedünk. Sosem rockerségük miatt szerettük a Sonus faber modelljeit, pláne nem az állványosokat, de a Principia 3 értő kézzel nyúl ehhez a műfajhoz is, bár fogalmam sincs, mi a titka. Hasonszőrű társai a zúzáshoz illő (nagy) hangerőn jellemzően elbizonytalanodnak, van úgy, hogy szét is esnek. Na, ő nem, hiába, jobban mondva nem hiába tolja most is a közepeit, amiből normálisan már túl sok lenne, az itt csak nem akar harsogni, csak úgy falja a fül az átható, választékos éneket, a pompás gitár- és orgonaszólókat. Közben bármennyire is tekerjük fel a hangerőt, nagyon okosan nem tupírozza fel a felsőbasszust, pedig halkabban szólva sem súlytalan a jelenléte. Ráadásul mindezt nemcsak az olyan, alapállásban is jó hangzású felvételekkel tudja, mint ez ’96-os Deep Purple lemez, az akusztikailag határozottan kevésbé kimunkáltra sikerült új Vad Fruttik albumot (Tudom milyen) sem volt még ilyen jó hallgatni. Impozáns tehát a teljesítmény, felvillanyozó a hang, úgyhogy sok-sok zenehallgatásra készüljön, aki az állványos modellt választja.

Sonus Farber Principia 5

Ha már a bevett szokás, vagyis az állványos alapmodell kabinetjének padlón állóvá nyújtása nyilván nem jöhetett szóba, ismét csavartak egyet a formán Sonusék: egész testével hátrafelé dől a sorozat kisebbik állódoboza. Nála is a húrtrapézból indult ki a biztoskezű formatervező, csak itt egyik nem párhuzamos oldalára állította, majd alaposan megmagasította a síkidomot, ez adja a jellegzetesen billenő formát az erőteljesen lejtő tetőlappal. Így aztán a kimondottan zömök Principia 3-mal szemben az 5-ös képtelen lenne önerőből talpon maradni, az egyensúlyi helyzetért közel 3 cm vastag, minden irányban jókora túlnyúlású talapzat felel (amelyet saját becses kezünkkel kell a helyére csavaroznunk, majd igény szerint rituálisan feltüskéznünk). További meglepetéssel már nem szolgál a típus, hangszórói megegyeznek a Principia 1-ével, vagyis a teljes család által használt csipogóhoz a kétutas berendezkedést és a 2500 Hz-es keresztváltási frekvenciát is meghagyva ezúttal a mélyközép sugárzó 15 centis változatából társítottak két darabot, hozzájuk nem trükközve, elöl, az alsó negyedben vágták ki a reflexportot.

Principia 5

relaxing-man-1A kistestvér népiképp váratlanul magas színvonalú előadására fegyelmezett, összefogott, precíz és választékos szimfonikus megszólalással felel a Principia 5.

Friss, levegős és gyors, kellemesen könnyed a játék, a hegedűszólók világosak, intenzívek, a hangszer meglehetősen előtérben van, magabiztosan vezeti a fület. Így aztán ne nagyon számítsunk rá, hogy bensőségesen lágy, barátságosan simogató hangulat uralja majd a hangzásvilágot, nagyobbik Principiánk stílusa valahogy kimértebb, feszesebb a vártnál, északias pattogóssággal, leheletnyi hűvösséggel a hangjában. A szólista lendülettel telve, technikásan, sok részletet megmutatva muzsikál, dinamikája, mozgékonysága kiemelkedő. Teljes kíséretének beszállásával a részletezés valamelyest visszafogottabb lesz, de még így sincs okunk panaszra, nagyobb hangerőszinteken sem ködösít. Becsülettel odateszi magát a tuttikban az állódoboz, nem zavarodik össze az ütősebb hangtömegektől sem, igaz, nem is lép hatalmasat, mindenképpen dicséretes, hogy csak annyit enged át magán, amit még kezelni tud, érezhetően a csendesebb, nyugodtabb témákon van leginkább elemében. Térbeliségből viszont jóval többet is elfogadnánk, egyelőre nem üt szíven a színpadkép plasztikussága, hiába a szélesre vont függöny, ha alig érezni közte mélységet.

Lazább műfajjal a hangvétel is lazul valamelyest, a jazzklubban a szinte mindig briliáns vibrafon most sem hagyja cserben megszólaltatóját, a virgonc cinek pedig megmutatják a magastartomány kiválóságát, valósághűen pengnek a tányérok, fátyolosság, fedettség nem rombolja a hitelességet. Ellenpólusából, a basszusból azonban jól esne ennél vagányabb, kövérebb adag is, érdekes, hogy a nagybőgő inkább a szubtartományban mozog, nem nagyon erőlteti a rendszer a felsőbasszust. Klasszikus szólistáinkra egy szavunk sem lehet, a szaxofon és a klarinét is nagyon alapos, életteli, sőt, kivételesen még zongorista is összekapja magát, egészen felélénkülve, közönségszórakoztatóan zenél. A közönség pedig szórakozik, méghozzá elég jól, aktívan közreműködve szurkolóként űzi a csapatot, közös erővel majdnem sikerül is elvonniuk a figyelmet a még mindig nem túl háromdimenziós térleképzésről.

Sting legalább annyira a Principia 5 világa, mint az akusztikus jazz, egészen kerek a megszólalás, makulátlan a zene, remek a ritmusa, a lüktetése, akárcsak a sejtelmes énekhang, és még a pergődob is megkímél minket a durva csattogástól. Nagyon kényelmesen nyújtózkodnak el a számok, nem minden tétel a kedvencem a Mercury Fallingról, de most mindegyiküket jólesik hallani. Mintha még a basszus is helyére kerülne, energiával tölti meg a teret, ráadásul hangerőszinttől függetlenül szép sima az átvitel. Deep Purple-lel koronázzuk meg a meghallgatást, szó szerint, le a kalappal a hangdoboz előtt, ilyen profi húrtépésre, toroknyűvésre nem számítottam tőle, de nemcsak a közepek, a magassáv is pazar. Zavarba ejtően ellentmondásos érzéseket kelt, elsőre érdemei elismerése mellett túl jólfésültnek, túl tisztának érezni a hangzást a huligán rockerkedéshez, aztán mégis azon kapja magát az ember, hogy a következő, aztán az azt követő számot is végighallgatja – naná, hogy egyre hangosabban!

dz0xmtawjmg9njiy_src_40737-sonus_faber_principia_fot2Reméljük, a fentiekből elég egyértelműen kitűnik, milyen remekül sikerültek a Sonus Faber Chameleon-alapú, kikönnyített hangsugárzói, de mégsem olyan fekete-fehér a helyzet, hogy a két kipróbált Principia közül a nagyobb, a drágább a jobb.

Persze aki teljesebb spektrumú hangra, súlyosabb jelenlétérzetre vágyik, annak csakis az 5-ös modell jöhet számításba, bár kap vele némi szálkásságot is, térhatást viszont alig. Így aztán nem nehéz érvelni a 3-as jelzésű Principia mellett sem: igaz, ő kevésbé nyomatékos darab, de ettől még nem fogy el hamarabb, nagyobb alapterületen is jól állja a sarat, eszméletlenül stabil kíméletlenül nagy hangerőn is. Helyet alig foglal, olcsóbb is jóval, bár az árelőny az illő állványt hozzászámolva könnyen elillan.

Közös viszont bennük, hogy mindkettőjüket Sonus Fabernek hívják, ugyanúgy, mint a grandiózus, a közel 90 000 Eurós árával szinte megközelíthetetlen Aidát, ami önmagában is hatalmas vonzerő, tiszta szerencse, hogy nem nekem kell köztük dönteni.

Forrás:[www.hifipiac.hu]

Specifikáció: Principia 1, Principia 5

 

error: Figyelmeztetés: Védett tartalom!