Bemutatjuk az Audio Research céget

Az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb elektronikai márkája, már ami az elektroncsöves erősítés-technikát érinti, az Audio Research. A legrégebbi folyamatosan működő gyártó, az igazi amerikai hang reprezentánsa. A cég alapítási éve 1970, helye Minneapolis. Egy célt szem előtt tartva hozták létre a vállalatot – előre a tökéletes hangreprodukálásért! Az Audio Research alapító atyja William Z. Johnson, aki egyéni tervek alapján kezdte audio-elektronikai pályafutását a korai 1950-es években.

W.Z. Johnson erőfeszítései nyomán újjáéledt a vákuum-csöves technika éppen akkor, amikor a nagyipari gyártók elhagyták ezt a technológiát az olcsó félvezetős gyártmányok javára. A tény, hogy ezek a kezdeti korban született tranzisztoros erősítők jelentősen alacsonyabb zenei reprodukciót képviseltek, mára már széles körben elismert.

Más, fontos iparági szereplők szerint is, W.Z. Johnson a technológiai szakértelem területén az egyik igazi kezdeményező a „High-End” mint koncepció kialakításában, legalábbis amit ma annak nevezünk. A gyártócég felfejlesztésével párhuzamosan közreműködött az audio-kiskereskedelem térnyerésében, a 1960-as években.

Ma az Audio Research teljesítmény-orientált cég. Filozófiája a régi, a termékek kivitelezése és a belső tartalom új. Az új termékek kifejlesztését csak a valódi technológiai fejlődés és a teljesítmény hajtja. A hangzásminőségben elérhető legnagyobb muzikális felbontás fémjelzi a cég termékeit.

A társaság egy 48.000 négyzetméteres, műszakilag fejlett gyártóüzemmel és a hozzá rendelt közigazgatási központtal rendelkezik a Minnesota államban lévő Plymouth városában. A személyzet, mintegy 50 fő, műszaki, szerelési és kisegítő személyzet irányítja a termékcsaládok útját az ötlettől a kész áruig. A cég folyamatosan nőtt az elmúlt 40 évben, a kereskedelmi hálózat kiterjedt egész Észak-Amerikában és egész Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában.

Az ARC termékeinek vásárlói a zeneértő közönség soraiból, a magasabban kvalifikált, korosabb társadalmi rétegből kerülnek ki – vagy már volt Audio Research készülékük régebben. Ezért csak olyan készülék hagyja el az üzem területét ami többszörösen bevizsgált és meghallgatott. Csak akkor konstruálnak új terméket, ha az valóban előremutató technikai vagy hangzásbéli előnyöket nyújt. A fejlesztések átlagideje két, két és fél év. A gyártás nem kifejezetten sorozatgyártás, mert naponta csak 6-8 végtermék hagyja el az üzemet. Minden alkatrész a már ötven éve ugyanazon bevált beszállítóktól származik, egyenként válogatottak. Az elektroncsöveket 72 óra bejáratásnak vetik alá, párba, négyesbe, hatos összeállításba válogatják, a tűréshatáron kívül lévőket a szabad-kereskedelmi portálokon értékesítik. A transzformátorokat süket-szobában is ellenőrzik.

Az Audio Research termékek már sokszor bizonyították vásárlás utáni tartós maradványértéküket. Több, legendás, gyűjtői-állapotú modell ugyanannyi vagy még magasabb áron kell el a használt-cikk piacon, mint újkorában. Az Audio Research vásárlónak nem kell félni az értékcsökkenéstől, mint ahogy az a legtöbb márka esetében megtörténik. Egy használt Audio Research készülék gyorsan gazdát cserél a nyílt, globális piacon, mert a hozzáértő rajongók tudják, a vállalat is érdekelt abban, hogy szolgáltatást és támogatást adjon a régebbi modellekhez.

Az Audio Research büszke azokra a valaha gyártásban lévő termékekeire, amelyek biztosítják a tiszta zenei élvezetet. Ezért az ügyfelek részére gondoskodik a megvásárolt készülékek utóéletéről. A vállalat gyakorlatában ez azt jelenti, hogy az Audio Research technikusok javítani, felújítani és helyreállítani képesek – az eredeti követelmények szerint – a vállalat 40 éves története során gyártott készülékeket. Az Audio Research alapkészülékeinek újragondolása, a termékek tervezése a maximális zenei teljesítmény elérésének jelenlegi állapotát mutatják, nem egy új technológia vagy a piaci tömegtermelés helyzetét.

Az ARC sokkal több, mint egy egyszerű márkanév, az Audio Research márka képviseli és bemutatja a sokcsillagos teljesítményt és tartós értéket a zene és a technika szerelmeseinek mindenhol a világon. Az Audio Research Corporation óriási hozzájárulást tett a High-End Audio világához. Az ARC a világ egyik legbefolyásosabb híradástechnikai vállalata, amikor a hangzásminőség határainak kitolása, a szinte lehetetlen elérése, a cél. Termékeivel összekapcsolja a múltat és jelent.

Minden kedves érdeklődőnek a kiváló készülékek mellé jó zenéket, pihentető időtöltést, lélekemelő kulturálódást kíván az Audio Research!

A debreceni üzlet 2019.05.24-28 között ZÁRVA.

Budapesti üzletünk zavartalanul üzemel!