Audio Research Reference 75SE bemutató az Hi-Fi World 2016 március-i számában.

Az Audio Research az új KT150 csövekkel építette meg legújabb Reference 75SE erősítőjét. Az Audio Research termékekre olyannyira jellemző ütős, izgalmas hangzást sokan szeretik. A Reference 75 SE végfokuk nem csak vizuálisan sugároz erőt, de olyan teljesítmény dübörög benne, mint egy MAC-kamionban. Igen, a hangjára gondolok, de nem a szó negatív értelmében. Ha olyan erősítőre vadászik, amelynek dinamikájától, sebességétől, és az erejétől elkerekedik a szeme, jusson eszébe az Audio Research. Én szeretem ezt a stílust, ezért már nagyon vártam az új Reference bemutatóját.

A 75SE fizikális méretét tekintve hatalmas, árát tekintve pedig 8698 GBP. Meghökkentő viszont az, hogy mindössze egy pár KT150 elektroncső állítja elő a teljesítményét a mások által is gyakran alkalmazott push-pull kapcsolásban. Meg kell hallgatnia mielőtt ítéletet mond, vagy beleszeret!

A váz erős, ugyanakkor szépen kidolgozott, erőt sugall a masszív front panel fogantyúival. A front panel mérete pontosan illeszkedik a 19 inches állványba. Maga a hátsó rész 44 centi széles, és ez 17,5 inch méretet fogyaszt el az állványból. Annak ellenére, hogy hatalmas, egyáltalán nem nehéz, mindössze 21 kilós, 48 centi széles, 22 centi magas, és 50 centi mély méretét tekintve szinte lepkesúlyú. Ez azért lehetséges, mert az Audio Research nem használt hatalmas méretű kimenő trafókat. (Erre majd még később visszatérek). Meg kell említenem a frontpanelen elhelyezett kettő, gyönyörűen kivilágított teljesítmény mérőt. A kimeneti teljesítmény mérőnek jól használható dolognak kell lennie. A LED kijelzők jobban képesek a dinamika csúcsok megjelenítésére, mint a lomha mutatók, ám ezek is elegendő tájékoztatást adnak ahhoz, hogy ne vezérelje túl a készüléket. Uralja a megjelenést, és – legalábbis nekem – bekapcsolt állapotukban a szoba ékességének számítottak. Elképzelhető, hogy azért van ez így, mert a műszereket figyelve úgy érzem, hogy el szeretnének mondani valamit nekem – persze az is lehet, hogy nincs mindenki így ezzel.

Nem tartom valószínűnek, hogy sok embernek lesz szüksége a 75 Watt kimeneti teljesítményre. Meglepett a kijelzés módja, mivel egy átlagos szobában az 5 Watt teljesítmény bőven elég szokott lenni, és ez a skála negyedéig való mutató kilengést okozott. A skála közepe már 20 Watt-ot jelent, ami túl hangos.

A műszerek másik felhasználási módja a fűtőfeszültség kijelzése. Az elektroncsöves erősítőknél nagyon fontos dolog, hogy néhány havonta ellenőrizze, hiszen a csövek élettartamát döntően befolyásolja. Még soha nem használtam a KT150 típust fix fűtéssel. A legújabb audiofil design jelentős teljesítmény disszipációt igényel, ám így kevésbé öregednek. A fűtés pontos beállítását amúgy is macerás lenne minden alkalommal elvégezni. A fűtőszál, és az anód minden elektroncső esetében speciális bevonattal van ellátva (például báriummal), amely villanykörteként világít használat közben. A végfok csövek átlagos élettartama kb. 2000 üzemóra. A fűtés pontos beállításával szabályozható az eszközön átfolyó áram

mennyisége, ezért ez igen kényes művelet. A fix fűtés beállítás alkalmazása nagyobb teljesítményt ad, mint a népszerű automatikus fűtés beállítás rendszer, és szükségtelenné teszi a módosítást. A hangminőséget jelentősen befolyásolja a dolog. Általános hiedelem, hogy az automatikus beállítás a hangot lágyabbá, míg a fix beállítás keményebbé, ám a készüléket egyszerűbben kezelhetővé teszi. Kicsit utána szeretnék járni a dolognak, és megtapasztalni a különbséget. Gyanúm az, hogy az Audio Research a számukra kényelmetlenebb fix fűtést választotta, hogy elérhesse a rájuk nagyon jellemző keményebb hangzás stílust.

Találtam egy apró nyílást a front panelen, amelyen keresztül műanyag csavarhúzóval elérhető egy szabályzó. Olyan nem mágnesezhető eszközre van hozzá szükség, amellyel régebben az RF, és KF tekercsek vasmagját lehetett hangolni. Ettől a kis szabályzótól eltekintve nem sok mást találtam, amely lehetőséget adna a gazdának a módosítások elvégzésére. A vastag front panelhez rögzített hálózati kapcsoló a hátlap hálózati feszültség bemenetéhez csatlakozik. IEC szabványú európai csatlakozást használtak.

A műszerek háttérvilágítása kikapcsolható a hátlapon lévő kapcsolóval. A legtöbb végfokhoz hasonlóan ezen sincs hangerő szabályzó, a beállítást az előerősítőn kell elvégezni. Bár szokatlan, de egyáltalán nincs aszimmetrikus bemenete. A Reference 75SE csak szimmetrikus XLR csatlakozást fogad, tehát nem mindegy, hogy milyen előerősítőt csatlakoztatunk. Gondolom szükségtelen mondanom, hogy az Audio Research előerősítők kínálnak ilyen kimeneti csatlakozást. Ezt a formát a magasabb ár, és minőség kategóriás berendezések alkalmazzák. Miért? Mert fokozza a zavarvédelmet, és a zajelnyomást, emellett a földhurok jelenséget megszünteti, ilyen módon jobb hangminőséget biztosít.

A szimmetrikus bemenetek alkalmazására feltehetően azért van szükség, hogy fenntarthassák az elektroncsöves fokozatok teljesen szimmetrikus meghajtását a rendszerben. Mivel csak egy pár KT150 végfok csövet tartalmaz, szükség van a 6H30 kettős triódára mint meghajtó. A legtöbb Audio Research erősítőhöz hasonlóan a félvezető fokozatok még a 6H30 meghajtó előtt találhatók. Ez a hibrid építés mód nagyon jellemző rájuk. A félvezető bemenet fokozatnak köszönhetően a Reference 75SE mérhetően, de hallhatóan is jóval csendesebb.

A KT150 végerősítő csövek a régebbi KT120 továbbfejlesztett változata. A KT120 a háború előtti múltra visszatekintő angol GEC KT88 utód modell volt, amelyet Nyugat-Európában gyártottak. Míg a KT88 hangja kiváló gyors és tiszta, olyan vágyakozóan meleg volt, a KT120 csörgött. Emiatt soha nem is választottam bemutatóra olyan készüléket, amely ezt a típust alkalmazta. Remélem, hogy azóta sikeresen kiirtották belőle ezt a hangzást. Szerencsére hasonlót nem éreztem a KT150 esetében. Sikerült megoldaniuk a problémát. A különleges uborkás üvegben erős, mikrofóniára nem hajlamos belső felépítést alkalmaztak, emellett az anódot nagy disszipációra tették képessé. A jól átgondolt tervezésnek ára is van, mert a KT150 90 fontért rendelhető darabonként. Összehasonlítva a KT88-as 40 fontos árával ez jelentősen drágább, ám minden általam tesztelt erősítő kidolgozottabb, és lágyabb hangzású volt, ezért megéri a többlet költséget. Az Audio Research amúgy elkötelezett az amerikai 6550 elektroncső használata mellett, amely hasonlít a GEC KT88-hoz, ám a drágább szériák esetében ők is a KT150-et részesítették előnyben. A fenti eszmefuttatással csak szerettem volna felhívni a figyelmet az elektroncső gyártás problémáira, és elismerni, hogy ez az egyik legjobb megoldás. A World Audio Design egyszer kénytelen volt egy teljes KT88 szállítmányt visszaküldeni Kelet Európába, mert minőség problémák adódtak. Ahhoz, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló esetek, az Audio Research jogosan választotta a kevésbé népszerű, ám stabil minőségű 6550 verziót. Jelen példa is mutatja, hogy azonnal készüléket építettek a javított KT150-nel, ahogy meghallották.

A kis kitérőt azért tettem, hogy jobban megértse a miérteket. Az elektroncső nem tranzisztor. Minden típusnak van történelmi múltja, és egyéni hangzása. Tehát a Reference 75SE hangzás stílusa nem az Audio Research egyedüli érdeme. Az áramkör fejlesztés, és design megoldások természetesen igen, hiszen a vásárlók nem hiába keresik a termékeiket.

Néhány szót mondanék azokról a fekete színű transzformátorokról, amelyek el vannak rejtve a Reference 75SE belső részében. Az Audio Research kiváló eredményeket ért el a relatív kis méretű kimenő trafókkal. El sem tudom képzelni, hogy mi módon csinálták! A magas minőségű vasmag, vagy a négyrétegű tekercselés, vagy más a titka, mindenesetre megdöbbentő amire képes. Nagy teljesítmény sávszélesség, alacsony torzítás a mély-tartományban általában hiánycikkek az elektroncsöves erősítők esetében. Itt erről szó nincs. Tapasztalataim szerint a negatív visszacsatolással szokták csillapítani a hangszórókat. Attól függően, hogy milyen hangfal van az erősítőre kötve, annak saját akusztikus csillapítása keveredve a negatív visszacsatolás hatásával a mély-hangokat mosottá teheti. Nem véletlen a kétféle kimeneti impedancia csatlakozási pont. A csatlakozások aranyozottak, és a csupaszt kábeltől a villán át a 4 mm-es banándugót is képesek fogadni.

Hangminőség

Bár az Audio Research bejáratva érkezett, mégis feltettük 40 órára járni, és 30 perces bemelegedés időt kapott a hangzás teszt előtt. Minden elektroncsöves erősítőt ilyen módon tesztelek. Hangfalnak a Quadral kiválósága a Chromium Style 8-at, és a Tannoy Westminster Royal GR párat csatlakoztattam Black Rhodium kábelekkel. Forrásként az Oppo BDP–105 BluRay lejátszót a beépített ESS Sabre32 DAC egységével, és hangerő szabályzásával használtam, valamint nagy felbontású fájlokat is hallgattam.

Klasszikus rock a Fleetwood Mac – Go Your Own Way (24/96) című száma, és a Reference 75SE tolmácsolásában a hangszerek sokkal jobban vannak ábrázolva, mint amire legtöbb erősítő képes. Mick Fleetwood lábdobjának hangjában a pedál egy valóságos, kézzelfogható dolog, nem egy amorf puffanás, ahogy azt sok más esetben tapasztaltam. A Reference SE feltöltötte lélekkel a hangszereket, ami komolyan hiányzik napjaink félvezetős erősítőiből. Emellett ez egy gyors erősítő, mert képes követni Fleetwood sebesség váltásait. Gustav Holst – Planet c. művéből a Jupiter tétel esetében a lassú lecsengést adó dob ugyanolyan szépen hallhatók, mint a fúvósok csillogó hangja. A Reference 75SE hangja levegős, teres, a színpadot tökéletesen ábrázolta a Quadral ribbon magasaival. A hangszerek pozíciója pontos, még a London Symphony Orchestra nagy számú zenésze esetén is. Az Audio Research nem lágy, vagy meleg, hanem ahogy azt korábban mondtam. Diana Krall sötét jellegű felvételére is ablakot nyitott, és árnyaltabbá tette azt. A hatalmas méretű Westminsters hangfalakon a mélyek relatív erőteljesek voltak, ellentétben a Quadral gyors ütős stílusával. A Queen Radio GaGa (24/88,2) gyönyörű nyitott dob hangja feszesen kontrollálva és tökéletesen időzítve feltölti a szobát. Freddy Mercury hangja a Quadral Chromium Style 8 magasain keresztül tetten érhetően ropogós, kristály tiszta. A Reference 75 SE hangja nem fényes, hanem ragyogóan tiszta.

Összefoglalás

Az új Audio research 75SE látványos megjelenésű és remek hangú erősítő, amely nem hiányozhat az otthoni rendszeréből, illetve kiváló rendszert lehet építeni rá. A nagy megvilágított műszerek, és a rendkívül igényes kidolgozású készülék minden ház alapfelszereltsége. A kimagasló hangminősége arról árulkodik, hogy milyen jó végerősítőt lehet építeni az új fejlesztésű KT150 végfok csőből.

Mérési eredmények

A Reference 75, 2×78 Watt teljesítményt produkált 8 Ohm átlag-impedancián, (2×72 Watt/4 Ohm 1% THD mellett), emiatt a 75 Watt névleges teljesítmény meghatározása pontosnak nevezhető. Push-pull konfigurációban egy pár KT150, fix fűtés beállításban állítja mindezt elő. A torzítás a teljes sávon alacsony volt, legalábbis az elektroncsöves végfokokhoz képest. 1 kHz-en 0,1% körül volt 5 Watt alatt, de ezt meghaladva sem emelkedett 0,4% fölé (harmonikus torzítás, a második, és harmadik harmonikustól szűrve)

Kompakt méretű kimenő trafói ellenére a Reference 75SE nagyon csekély mély torzítást produkált, jóval kevesebbet, mint a többi Audio Research erősítő, vagy egyéb gyártók termékei. Más gyártók esetében a hiszterézis veszteség a harmadik harmonikusnál már korlátozták a mélyek átvitelét. Ezzel ellentétben a Reference 75SE telje mélytartományra képes könnyedén, ráadásul nagyon alacsony torzítás mellett. Rózsazajon maximális teljesítményen a torzítás elérte az 1%-ot, amely még mindig kiválónak nevezhető az elektroncsöves készülékek esetében. Mivel 5 Watt alatt a mély-tartomány torzítás 0,2% alatti, az erősítő hangja tisztának nevezhető. A magas tartományban mért 0,2% torzítás 5 Watt alatti értéke tiszta magas hangot jelent.

Frekvencia átvitel: az átvitel 20 kHz feletti környéken törik le, 35 kHz az átvitel felső határa a kb.: -1 dB ponton 8, és 4 Ohm-on is.

Torzítás: a diszkrét félvezetős bemeneti fokozatok zaja rendkívül alacsony, mindössze -105 dB. Nincs lemezjátszó bemenete, és nincs az erősítő fokozatnak fázis hasító áramköre, teljesen szimmetrikus a felépítése.

Az Audio Research Reference 75SE jó mérési eredményeket produkált, hű maradt a gyártó hagyományaihoz.

Értékelés: Kiemelkedő, csaknem a legjobb

Ítélet: Nagy méretű erősítő tömör, de még elég tiszta hanggal, és sebességgel.

Pro: megjelenése, kivitelezése, hangja, teljesítménymérő

Kontra: nagyon nagy, nincs  aszimmetrikus bemenet

Specifikáció

A debreceni üzlet 2019.05.24-28 között ZÁRVA.

Budapesti üzletünk zavartalanul üzemel!