Sonus Faber Pryma fejhallgató – Stílus a köbön

Azt hiszen, a Sonus Faber az a gyártó, akinek a termékei a kiváló hangzásuk mellett igazi stílus ikonok is, így nem véletlen, hogy a cég legelső fejhallgatója is a hangsugárzókhoz hasonló nagyon erős egyéniséggel rendelkezik, főleg, hogy ezt a terméket az otthoni dobozokkal ellentétben az utcán is használhatjuk, ezért a megjelenésünk részét is képezi, ami az olaszok számára, mint tudjuk rendkívül fontos.

Van is erre egy kifejezésük, a „Bella figura”, amit arra mondanak, aki elegánsan, divatosan öltözködik és az egész megjelenése nagyon kedvező összképet nyújt. Márpedig egy igazi Bella figura, nem húz bármit a fejére, ha az utcán akar zenét hallgatni. A baseball sapkához és a jogginghoz lehet, hogy JBL-t választ, de az elegáns öltözethez és a finom bőr holmikhoz bizony egy Pryma-szerű füles dukál, ami lényegében úgy is néz ki, mint egy menő olasz bőrdíszmű termék, a fejpántja pedig egyenesen a karórák csuklószíjára emlékeztet. A fejhallgató külseje kiviteli változattól függően különböző színekben kapható finom bőr, a belső részeket pedig lélegző mikroszálas anyag borítja, nehogy már beleizzadjon az ember a luxus fülesébe. A hangszórókamrákat borító csillogó lemezek pajzs formája egyértelműen a Sonus Faber hangsugárzókat idézi, és az utolsó milliméterig aprólékosan formatervezett kialakítás jegyében még a cserélhető fülpárnák is abszolút egyedi kinézettel rendelkeznek.

Természetesen a külső nem minden, bár a Prymát, ahogy kinéz, szerintem sokan még akkor is használnák, ha úgy szólna, mint egy Sokol rádió, de szerencsére ettől egyáltalán nem kell tartani.
A zárt kialakítású, ennek okán mobil használatra is különösen alkalmas Pryma elegáns pajzsforma fülkagylóiba japán fejlesztésű 40 mm-es Mylar membrános dinamikus meghajtók kerültek erős neodymium mágnesekkel és túlméretezett 99,99% tisztaságú OFC lengőcsévékkel, így vélhetően a nagyobb terhelést is remekül bírják. A 355 g tömegű fejhallgató 1,3 m hosszúságú, 99,99% tisztaságú OFC kábelének végére aranyozott 3,5 mm-es jack dugót szereltek, és a kábelen a mobil használat okán Android/iOS kompatibilis mikrofonos headset modul is található.

Újabb érdekességként a Prymát lényegében elemeiből lehet összerakni, mint egy LEGO-t, vagy egy IKEA bútort, de a feladat senkit sem fog zavarba hozni. A puha bőrborítású fülpárnák mágnesesen rögzülnek a pajzs alakú fülkagylókhoz, az órák csuklószíjára emlékeztető bőr fejpántot pedig a számunkra megfelelő méretet biztosító lyukba kell rögzíteni a fejpánton lévő fülön történő átfűzése után. A sztetoszkópos jellegű (külön csatlakozó mindkét fejpánthoz) kábel szintén eltávolítható, ami a későbbiekre nézve is praktikus dolog, hiszen ha véletlenül megtörne valahol, bármikor könnyen ki lehet cserélni.

A nálunk lévő verzió a Pure Black nevű fekete bőr/fényes fekete fülkagyló kivitelű volt, ezen felül a füles alapáron még Coffee & Cream, Heavy Gold, Rose Gold & Grey, míg némi felárért Carbon Marsala színekben kapható.

Zárt kivitele ellenére, noha a külvilágból érkező zajokat hatékonyan kizárja, a Pryma nem kelt sokak számára zavaró süketszoba érzetet, ami azért is jó, mert így az utcán használva a tulajdonosa nem veszti el teljesen a kapcsolatát a külvilággal, és a zenébe teljesen belefeledkezve talán nem sétál ki egy autó elé, vagy nem esik bele egy csatornába. Kulturált és ízléses megszólalását tekintve a Sonus füles leginkább a B&W fejhallgatókkal kapcsolatos kellemes emlékeimet idézi fel, főleg, hogy a szintén zárt rendszerű P5-höz hasonlóan a Pryma is nagy és szellős teret rajzol, amiben inkább a nyitott modellekre hasonlít. Noha a Sonus Faber hangsugárzókat általában főleg akusztikus hangszeres zenékre hangolt dobozoknak mondhatjuk, a fülesük a műfajválasztást tekintve is nagyon rugalmas, így az az ifjú ügyvéd vagy bróker titán sem fog csalódni, aki mondjuk munkába sietve valami friss elektronikus zenét hallhatna rajta. A Pryma megszólalása kellően energikus, testes basszussal valamint lágy és finom közepekkel illetve magasakkal rendelkező, alapvetően barátságos hangvételű fajta. A részletező képessége nagyon jó, és ami különösen tetszik benne, az a valóságos hatású hosszú lecsengések és visszhangok megszólaltatása, mert legyen szó igaziakról vagy a stúdióban mesterségesen előállítottakról, mindegyiket nagyon hitelesen és hatásosan ábrázolja. Az akusztikus hangszerek hangjának valósághű visszaadása a márkánál úgymond kötelező elem; a Pryma sajátos, egyszerre bensőséges, egyszerre életteli stílusban szólaltatja meg őket, széltében-hosszában méretes színpadot felépítve a fejem körül, amelyen egyes hangszerek valószerűtlenül nagy távolságból szólalnak meg. Ugyancsak a P5 produkcióját idézi a hangszerek direkt, de cseppet sem tolakodó módon való megjelenítése, amitől olyan érzetünk támadhat, hogy nagyon jó helyen ülünk az elképzelt koncertteremben. Ennek a tulajdonságnak is köszönhető, hogy az éppen szólózó hangszerek teljesen magukra vonják a figyelmet, és az énekesek hangjának minden egyes rezdülése is tökéletesen hallható.
A Sonus Faber hangsugárzókhoz hasonlóan a vonóskarok lendületes játéka azonnal magával ragad, a mindenféle túlzás nélkül ábrázolt színes és érdekes hangszerforgatag újabb és újabb zeneművek meghallgatására csábít.
Ugyanez ez a helyzet pop-rock berkekben is, főleg, hogy a Pryma a jobbféle MP3-akkal és YouTube videókkal is kíméletesen bánik, érezhetően arra törekedve, hogy minél kellemesebben és élvezhetőbben szólaljanak meg. Így aztán jöhet a Deutschland 83 sorozat főcíme által felidézett Major Tom, Axwell/Ingrosso-tól a „Something New” vagy a sok egyéb retró kedvenc, a füles mindvégig szuper partnernek bizonyul a különféle muzsikák újra felfedezésben.

Ha már a B&W P5 típusa többször is említésre került, hadd idézzem az ajánlásának első szavait, mivel a Prymára is tökéletesen igazak, miszerint ez a füles a „kifinomult ízlésű emberek kifinomult ízlésű fejhallgatója”. A kivételesen jó ízlés a Pryma tekintetében természetesen a külsőre és a hangzásvilágra is tökéletesen igaz, ezért esetében pontosan azt kapjuk, amire a kinézet alapján számítunk: míves hangokat, finom részleteket, szép hangszíneket és abszolút odafigyelő ábrázolásmódot, vagyis mintha némi képzavarral élve a fejünkre húztunk volna egy Sonus Faber hangsugárzót.
Gondolom, ez is volt a cél…

Specifikáció

Forrás:[www.hifipiac.hu]

error: Figyelmeztetés: Védett tartalom!