Cambridge CXA60 – HFP Online

A jó árfekvésű, belépő szintű készülékeivel népszerűvé vált Cambridge CX sorozatával kicsit feljebb tette a képzeletbeli lécet, úgy saját maga, mint a konkurens számára is. A „budget hifi” kategóriát kinőve, kifinomultabb technikai megoldásokat, igényesebb külső megjelenést kapunk, és persze ’audiofilebb’ hangzást. A CXA80 ékes bizonyítéka a fenti állításoknak, ugyanakkor a szériában még egy integrált erősítőt, a CXA60-at is kínálják, kicsit kedvezőbb áron.

A CX-ek fogadtatása úgy a közönség, mint a sajtó részéről egyöntetűen pozitív. A szériából volt alkalmunk tesztelni már az univerzális lejátszót (CXU), a CD futóművet (CXC), a médialejátszót (CXN), a kisebbik házimozi receivert (CXR120), és a nagyobbik intergrált erősítőt, a CXA80-at, eddig egyik sem okozott csalódást. Sőt, épp a CXA80 volt az, ami nagyon meglepett kategórián felüli hangzásával. Ha a 60-as megközelítőleg ugyanezt produkálja valamivel kisebb teljesítmény mellett, 20%-kal olcsóbban, akár a kezdő hifisták alapkészüléke lehet…

Külsőre a 60 és a 80W-os erősítő teljesen egyforma, még a méretek is megegyeznek. Kívülről tehát megkapjuk a CX-ekre jellemző finom vonalakat, előkelő kinézetet, aprólékos kidolgozást, melyek a hangba ugyan nem szólnak bele, de azért mégis sokat számítanak, ha választásra kerül a sor. Ha lecsavarozzuk a fedőlemezt és belenézünk, akkor sem szembetűnő a különbség, néhány alkatrész – és egy kis nyák lap – hiányzik, de konstrukciós különbség nincs. A hangerő szabályozást hagyományos – motoros – potenciométerrel oldották meg, az ALPS poti szokatlanul csekély ellenállással forog. Van hangszín és balansz szabályozás is, ezeket az előlap síkjába rejtették el, nyomásra előbújnak. A hangszínekbe csak minimális beavatkozást engednek, többnyire erre sincs szükség, ha a hifi láncba legalább ilyen minőségű tagokat illesztünk. A többi vezérlő gomb a kijelző sötét akril lapjában kapott helyet. Az aktív bemeneti állapotot leddel megvilágított feliratok adják tudtunkra. A kialakítás hangzás szempontjából fontos részei majdnem láthatatlanok, kicsomagoláskor azért jól látszik a középen – áramköröktől távol – elhelyezett vaskos toroid trafó, a jókora hűtőbordák, vagy a rezonancia csökkentő hárompontos alátámasztás.

Végfokozata 60W-os 8 Ohmon, ami a legtöbb hangsugárzó meghajtásához, kontroll alatt tartásához abszolút elegendő. Bár a CXA60 nem dual mono felépítésű, a végfok áramköreit a trafóra szimmetrikusan, jobb, és bal oldalon találjuk, belső hűtőbordára erősítve. Diszkrét elemekből épül fel, csatornánként egy pár végtranzisztor, és egy pár meghajtó hőjét kell a hűtőbordának elvezetni az alul-felül perforált lemezburkolaton át. A felső lapon kis matrica jelzi a várható hőképződést, ezért az elhelyezésnél erre figyelmet kell fordítani. A végtranzisztorok „AB” osztályban működnek, vagyis emelt nyugalmi árammal, így a tiszta „B” osztályhoz képest – nyugalmi állapotban – kissé magasabb hőképződéssel. Nem érdemes ezt hátrányként kezelni, mert cserébe, különösen kis hangerő mellett finomabb hangzás a jutalmunk.

A digitális korszak gyermekeként napvilágot látott erősítőnk nem nélkülözheti a beépített DAC-ot, a számtalanszor bizonyított 24-bit/192kHz-es WM8740 DAC chip a Wolfson-tól már ismerős lehet a Cambridge rajongók, és egyáltalán a hifiben járatosabbak számára. Én azért kicsit szomorú vagyok, hogy „B” típusú USB aljzatot nem találtam a hátlapon, így a notebookkal való közvetlen digitális kapcsolat – külső eszköz nélkül – nem megoldható, ugyanakkor a CXA80-on ez rendelkezésre áll. Az USB „A” port dedikáltan a BT100 jelű Bluetooth adapter számára lett kialakítva, egyéb célra nem használható.
Digitális átvitelre tehát marad a két Toslink (optikai) és egy koax bemenet, így öregecske CD játszók kevésbé kifinomult D/A fokozatait kikerülve nívósabb hanghoz juthatunk, de a lapostévék gyatra hangzása is kiváltható a sztereo rendszerrel az optikai bemenetet használva.
Az analóg források számára 4 pár RCA bemenetet alakítottak ki, egyszerűen A1-A4 jelöléssel. Nincs is szükség semmiféle elnevezésre, a nagyszintű források sokaságából nem lehet előre tudni, ki és mit fog csatlakoztatni. További végfokok meghajtásához, esetleg sztereo szub kiegészítéshez „pre-out”-ot alakítottak ki, ez mindenképpen dicséretes. Hangsugárzóinkat szabvány szorítós banánaljzatok szolgálják ki, mindjárt két pár, melyeket az előlapról választhatunk ki a szokásos (A, B, A+B) variációkban.

Hangminőség

Az erősítőnk egy órás járatás után is csak alig langyos, pedig ezen a fagyos októberi napon azt sem bánnám, ha jobban fűtené a szobát. Majd talán a hangzás hoz némi melegséget. Nem volt könnyű dolga a 60-asnak, mert a nagy testvérrel való összehasonlítást – noha egy hatvanassal kedvezőbb az ára – nem kerülheti el, a 80-as pedig teljesen „levett a lábamról”. Most több, mint egy héten át ’éltem együtt vele’, így aztán volt időm alaposan megismerni.
A 20W teljesítmény különbséget normál szobai körülmények között nem is érezni igazán. Első benyomásaim semlegesek voltak, próbáltam valami kapaszkodót találni, de nehéz volt. A CXA60 nem dicsekvő típus, afféle jó iparos, aki a lehető legtermészetesebb módon teszi a dolgát, nem akar kitűnni semmivel sem. Tulajdonképpen minden a helyén van, kiterjedt frekvenciatartomány, szép, arányos térleképzés, elegendő dinamika, viszont nem érzem, hogy meg akarna győzni, hogy bizonyítani szeretne. Rengeteg zenét végighallgattam, Stingtől a Dire Straits-en keresztül a kimondottan audiofil felvételekig mindent, természetesen sok-sok klasszikus zenei lemezzel együtt.
Erősítőnk pont azt nyújtja, amit ígér. Az ember viszont telhetetlen, legalábbis ahhoz, hogy a pénztárcáját kinyissa, szükség van valami olyan extrára, amit csak az adott készülék nyújthat…

Pop és rockzenén nem kell több energia, mint amit ez a végfokozat tud. Már kisebb hangerőnél is elegendő a kraft, de elmehetünk akár a „falbontó” szintig, nem fog szétesni a hangzás, megmarad a kontroll. Az elektromos gitár szólók különösen tetszenek, és a koncerthangulat is tapintható. Mindent tud, ami ehhez a műfajhoz szükséges, lépjünk hát tovább a jazzre. A CXA80 esetében tapasztalt levegősség és felbontás most nem nyűgöz le annyira, de ugyanakkor panaszra sincs okom, még mindig elég szellős, részletes a megszólalás. Nyoma sincs kétoldalas hangzásnak, a bonyolult keresztváltóval szerelt System Audio hangsugárzókkal harmóniában van, szép, követhető teret ábrázol, a klub atmoszférája, hangulata érzékelhető. A ritmus nem robbant ki a fotelból, de beindítja a lábat, s a bőgő szólamok is pontosan kottázhatók.
Klasszikus zene, nagyzenekar. Kicsit küzd a „tömeggel”, de helyére tesz minden egyes hangszert, a zenészek a megszokottnál ezúttal kissé távolabb és szorosabban ülnek. Nincsenek tonális problémák, az egyes hangszereket eredeti hangszíneikben szólaltatja meg. Sodró, lendületes az előadás. Az összetettebb részeknél még marad ereje az üstdob belépésének bemutatására is, anélkül, hogy a kontrollt elvesztené.
A pop és rockzene már érezhetően nem kihívás a CXA60-nak. Az energia itt is elegendő, a pontos térleképzést pedig inkább csak élő zenén ítélhetjük meg, amúgy ilyenkor hozza a hangulatot. A hang jellegében lágy, de nem elmosott, megvannak az apróbb részletek is. A csatornánkénti 60W keményebb zenékhez is elegendő, de ahol a hangulatteremtés a fontos, ott is helytáll. A legnagyobb meglepetésemre még az U2 – többnyire rettenetes – minőségű felvételeit is képes élvezhető módon előadni, ami nem kis érdem.

Az igazságos „ítélet” most nem nehéz feladat. Itt van egy jól árazott audiofil integrált erősítő, ami teljesítményben, hangzásának jellegében, felhasználhatóságában és kivitelében is messze teljesíti az elvárásainkat, amit a vételár ellenében támaszthatunk. Aki kicsit többre vágyik, annak pedig házon belül ott van a CXA80, ami még jobb, hangot, és egy USB DAC bemenetet is nyújt pluszban, nem sokkal drágábban

Forrás:[www.hifipiac.hu]

Specifikáció

error: Figyelmeztetés: Védett tartalom!