Genesis G7F (G SEVEN) bipoláris hibrid álló hangsugárzó teszt – Hangzásvilág magazin

A kokárdás

Genesis G7 álló hangsugárzóA Genesis G7f hangsugárzó kapcsán minden eszünkbe jut csak az nem, hogy szokványos. A különlegessége kapcsán el lehet mondani, hogy elegáns és mégis figyelmet parancsoló, abszolút hangzáshűségre tervezett mégis a „megfizethető referencia" címért száll versenybe, hogy a legjobb minőségű zene költözzön be lehallgató szobáinkba. Bár a hangkeltés még mindig a levegő rezgetésével történik a Genesis esetében szerkezetéből és az alkalmazott megoldásokból következően a dolog egy kicsit másként működik. Pedig a körszalag már régen ki van találva, úgy hívják, kokárda.

A világ legjobb magas-hangszórója. A Genesis kör-szalag (Ring Ribbon) magas hangszóróját már minden kritikus és a külföldi szaksajtó is elismerte, mint a legjobbat a világon. Ezzel a dolog még korán sincs elintézve, mert – mint minden ebben a szakmában – ez is folyamatosan javult, hiszen 1992-ben mutatták be először. Erre a legújabb generációs magas-hangszóróra több feladatot lehet bízni a kiterjedtebb magas-frekvenciatartományban, valamint jobb impulzusválaszt ad. Ráadásul a „csilingelőket" ebben a konstrukcióban hátrafelé sugárzó párja is segíti bipoláris üzemmódban. A G7 az ütős, ennek ellenére meleg hangzást a torzításmentes közép-tartományban a szilárd, mégis könnyű titán membránok által hozza létre. Ahhoz, hogy a sebesség, az átláthatóság és a dinamikus basszus a 3-utas rendszerben egy monitor sugárzó kvalitásait mutassa kicsiny membrán tömeg és nagy merevség szükségeltetik. A titán képviseli azt az anyagot amiben ezek a tulajdonságok legjobban megvannak, sokkal erősebb és merevebb, mint az alumínium és nem törékeny, mint a magnézium. A titánt korábban nem használták, mert nehéz megmunkálású és ezáltal költséges volt a membrán kialakítása, de ebben is a fejlődő technológia létrehozásával megkonstruálhatóvá vált a világ első 5.5 inch átmérőjű tömör titán membrán. Így lett méltó párja a körszalag magas-hangszórónak, zökkenőmentes integrációt képezve. A saját fejlesztésű kellően széles frekvenciasávot átfogó és lesugározni képes közép-sugárzók biztosítják a meleg és gazdag hangot torzítás nélkül. Bár igaz, hogy egyesek mindjárt ráfogják a fémes hangzást, de ez nem alumínium, ez titán bevonat, ami gyönyörűen, tisztán hozza a rábízott frekvenciákat. A hátsó magas hangszórók dipól üzemben fokozzák a muzsika levegősségének hatását és a képalkotást. Az alsó szekcióban működik egy mély-hangszóró teljesítménykimenetről történő aktíverősítéssel. Mindezek zárt hangdobozban. Igen! Ez a hangsugárzó csak kevésbé követi a hagyományokat. Ja kérem…

Innovatív Crossover topológia. A szerkezetileg három utas, öt hangszórós (passzív – aktív) kettős zárt kamrával megalkotott kivitelben dolgozó hangszórók elektronikai együttmozgásához komoly keresztváltó szükséges. A Genesis crossover topológiája rányomja bélyegét a G7 könnyed dinamikai viselkedésére, intenzív muzikalitására, tökéletesen illeszkedik a páratlanul gyors körszalag-hangszórók és a szilárd titán hangszórók együttesével. Egy innovatív szervovezérlésű aktív basszus lehetővé teszi a mély-kontúr beállítását, és szállítja a meggyőző mély-hangokat a számára kijelölt kis kabinet rész ellenére. Kiterjedt hanghatása szilárd, hajszál pontos, teljesen kiegyenlíthető az élő zenei esemény. Folytatás…..

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

A debreceni és budapesti üzletünk 2019.08.19-20-án

ZÁRVA tart.